Biztos Kezdet Program
A gyerekszegénység újratermelődésének megakadályozása érdekében szükséges, hogy az ország egyre több hátrányos helyzetű településén és településrészein legyenek elérhetőek a 0-5 éves gyerekek és szüleik számára a korai életévekre irányuló képességgondozó, fejlesztő szolgáltatások. A Biztos Kezdet Program révén magas színvonalú szolgáltatáshoz juthatnak azok a családok, amelyek lakhelyén a legrosszabb a napközbeni szolgáltatásokkal való ellátottság és a legmagasabb a szegénység kockázata.
Az 5.2.1-es kiemelt program Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézetben folyó tevékenysége készíti elő az Új Magyarország Fejlesztési Terv TÁMOP 5.2.2-es intézkedését. Ennek keretében 2009 és 2013 között várhatóan nagyjából 250 program indul.
Ilyen jelentős méretű fejlesztés sikerének – különös tekintettel arra, hogy ezek a programok az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeiben és hátrányos helyzetű településrészein valósulnak meg – feltétele a világos stratégia és pontos – a modell szakmai megalapozottságára és a teljesítményértékelés rendszerére is kitérő – tervezés. A cél egy olyan hálózat kialakítása, amely megbízható színvonalon képes teljesíteni, dokumentálni, értékelni és fejleszteni a program minimális szolgáltatásait, és motiválja a program munkatársait arra, hogy a Biztos Kezdet Program céljaival és alapelveivel összhangban magas színvonalú és az egyéni szükségletekhez igazodó szolgáltatást nyújtsanak.
A program középpontjában a hátrányos helyzetben lévő családok állnak, amelyek helyzetükből adódóan kevésbé tudják igénybe venni a különféle szolgáltatásokat.
A program két fő iránya:
-
a gyermekek szociális és érzelmi fejlődésének elősegítése, egészségének védelme, képesség- és készségfejlesztése, valamint
-
a család mint közösség erősítése, támogatása A Biztos Kezdet Program megvalósulásának helyszíne a Biztos Kezdet Gyerekház.






